A dokumentumot Angelo Scola bíboros, velencei pátriárka, a püspöki szinódus XI. Rendes Közgyűlésének főrelátora, valamint Nikola Eterovic érsek, szinódusi főtitkár ismertette az újságíróknak.
„A szeretet szentségében, a Legszentebb Oltáriszentségben Jézus Krisztus saját magát ajándékozza nekünk, kinyilatkoztatva Isten minden ember iránti végtelen szeretetét” – ezekkel a szavakkal kezdődik XVI. Benedek pápaságának első apostoli buzdítása. A Szentatya hangsúlyozza, hogy az egyház az Eucharisztiában találja meg életadó központját, szüntelenül elkötelezve magát arra, hogy mindenkinek hirdesse, akár „alkalmas, akár nem”, hogy Isten szeretet.
A dokumentum ismételten leszögezi a II. vatikáni zsinat által elkezdett liturgikus megújulást, az olykor előforduló visszaélések ellenére. A zsinati változásokat az ún. „folytonosság hermeneutikája” szerint kell olvasni, vagyis a nagy egyházi hagyományok folytonosságának megfelelően, tehát anélkül, hogy bevezetnének a múlttal való mesterséges szakításokat.
Az Eucharisztia olyan valóság, amely meghalad minden emberi értelmet. Ebben a szentségben Jézus nem „valamit”, hanem saját magát adja nekünk, felkínálja testét, és vérét ontja. Teljesen ingyenes ajándékról van szó, amelynek köszönhetően részeseivé válunk az Istennel való bensőséges kapcsolatnak. A Pápa erőteljesen hangsúlyozza a keresztény istentisztelet gyökeres újdonságát, az ősi zsidó áldozati vacsorához képest. „Nekünk, keresztényeknek nem szükséges, hogy megismételjük azt a vacsorát, az, aki előzetesen hirdette a jövő valóságokat, most helyet adott magának az igazságnak. Az ősi rítus beteljesedett és azt véglegesen túlhaladta a megtestesült Istenfiú szeretetének ajándéka” – olvashatjuk a szinódus utáni buzdításban. Az Oltáriszentségben Jézus magához vonz bennünket, részesévé tesz ajándékozása dinamizmusának. Gyökeres változásról van szó, amely egyfajta atommaghasadás. Amikor belép az ember legbensőbb lényébe, elindítja a valóság átalakításának folyamatát, amelynek végső állomása az egész világ átalakulása lesz, amíg be nem következik az az állapot, hogy Isten lesz minden mindenkiben.
A dokumentum rávilágít, hogy maga Krisztus, a keresztáldozattal hozta létre az egyházat, mint jegyesét és testét. Az eucharisztikus misztérium tehát még csak növeli a Krisztus és az egyház szétválaszthatatlanságának tudatát. Ennek az igazságnak az alapján újra lehet indítani az ökumenikus párbeszédet is, annak tudatában, hogy nem lehetséges a nem katolikus keresztények nem részesülhetnek szentáldozásban, csakis „meghatározott és rendkívüli helyzetekben”. XVI. Benedek pápa arra szólítja fel a plébániákat, hogy lelkipásztori szempontból helyezzenek különös súlyt az első áldozásra: fontos pillanatról van szó nemcsak az illető személy, hanem az egész család számára. Sok-sok hívőben ez a nap ugyanis, helyesen, olyan mély nyomot hagy, mint az első pillanat, amikor megérzik a Jézussal való személyes találkozás jelentőségét. A Pápa arra is buzdít, hogy fedezzük fel ismét a szentségimádást és a gyakori gyónást, hogy elkerüljük Isten szeretetének felületes értelmezését. A búcsúk gyakorlata ahhoz segít hozzá, hogy megértsük, hogy saját erőnkből nem tudjuk jóvátenni az általunk elkövetett rosszat.
A Pápa emlékeztet rá, hogy csak felszentelt papok mutathatnak be érvényes szentmisét, a papi szentség nélkülözhetetlen feltétele ennek. A papok legyenek tudatában annak, hogy szolgálatuk során soha nem tehetik személyüket és véleményüket az első helyre, amely mindig Jézus Krisztust illeti meg. Ellentmond a papi önazonosságnak minden olyan kísérlet, amely önmagát kívánja a liturgikus cselekedet főszereplőjévé tenni. Miközben tisztelet illeti meg a keleti gyakorlatot és hagyományt, a papi nőtlenség mély értelme, mint a Krisztus életstílusához való hasonulás, azt fejezi ki, hogy a pap tökéletesen és kizárólag Krisztusnak, az egyháznak és Isten országának szenteli magát, ez kötelező érvényű a latin hagyomány számára.
Az Eucharisztia és a házasság felbonthatatlanságának kapcsolatára vonatkozóan a Pápa rámutat, hogy a házastársi kötelék szorosan kapcsolódik a Krisztus és jegyese, az Egyház eucharisztikus egységéhez. Sajátos figyelmet kell fordítani az újraházasodott elváltak fájdalmas helyzetére: összetett problémáról van szó, amelyhez az igazságban gyökerező szeretettel kell közelíteni. „Házasság és család, olyan intézmények, amelyeket elő kell mozdítani és meg kell védeni minden lehetséges félreértéstől, ami a róluk szóló igazságot illeti, mert minden kár, amit bennük tesznek, ténylegesen olyan sérülés, amely az emberi együttélést károsítja meg”.
XVI. Benedek pápa felhívja a figyelmet a liturgia szépségének ápolására: nem pusztán külső szépségről van szó, hanem arról a módról, ahogyan Isten Krisztusban megnyilvánuló szeretetének igazsága eljut hozzánk, elbűvöl, és magával ragad bennünket. A dokumentum felszólítja a híveket, hogy legyenek hűségesek a liturgikus szabályokhoz azok teljességében, mert az eucharisztikus liturgiát nem lehet önkényünknek kiszolgáltatni, nem lehet kitenni azt a pillanatnyi divat szeszélyeinek.
A gesztusok egyszerűsége és józansága, a megfelelő rend és előírt idő szerint, jobban magukkal ragadják a híveket, mint a mesterkélt, és nem megfelelő utólagos toldalékok.
Fontos hely illeti meg továbbá a liturgikus éneket is. Kerülni kell az olyan zenei műfajokat, amelyek nem tartják tiszteletben a liturgia értelmét, viszont megfelelő módon érvényre kell juttatni a gregorián éneket.
A Szentatya megállapítja, hogy szükséges a homíliák minőségének javítása. Kerülni kell az általános, illetve az elvont szentbeszédeket, továbbá nagy figyelmet kell fordítani Isten szavának hirdetésére, jól képzett felolvasók által.
A Pápa szinódus utáni buzdítása továbbá hangsúlyozza a béke jele kicserélésének mély jelentőségét, amely nagy értéket hordoz, különösen ezekben a konfliktusokkal teli időkben. Ügyelni kell azonban a gesztus mértékletességére, hogy ne keltsünk zűrzavart a hívek gyülekezetében éppen a szentáldozást megelőző pillanatokban. A Pápa nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy ezt a gesztust a szentmise egy másik részéhez kapcsolják, például a felajánlás előtt hajtsák végre.
A Szentatya továbbá a szentáldozás utáni csendre buzdítja a híveket. Ami a világi híveknek a szertartáson való tevékeny részvételét illeti, a dokumentum megjegyzi, hogy a zsinati útmutatások bizonyos félreértése tapasztalható. A részvétel ugyanis nem egy egyszerű külső tevékenységre utal, hanem inkább arra, hogy a hívek tudatában vannak a szentmise misztériumának és a mindennapi léttel való kapcsolatának. A Szentatya leszögezi a tényt, hogy kizárólag a pap vezetheti az egész eucharisztikus szertartást, a kezdeti köszöntéstől kezdve a végső áldásig, ebben senki nem helyettesítheti.
A Pápa erőteljesen buzdít a börtönlakók, a betegek lelki gondozásának biztosítására, valamint arra, hogy fordítsanak különös figyelmet a fogyatékosokra, eltávolítva az esetleges építészeti akadályokat a szent épületek elől. Biztosítani kell továbbá a szentáldozást – a lehetőségeknek megfelelően – a megkeresztelt és megbérmált szellemi fogyatékosoknak.
A szinódus utáni buzdításban a Szentatya szól annak a lehetőségéről is, hogy a nagy nemzetközi találkozók esetén használják a latin nyelvet a szentmisén, kivéve az olvasmányokat, a szentbeszédet és a hívek könyörgését. A latin ugyanis jobban kifejezi az egyház egységét és egyetemességét. A Pápa arra kéri a jövő papjait, hogy képezzék magukat ezen a téren: legyenek képesek latinul misézni, a mise latin szövegét megérteni és tanítsák meg a híveknek a legismertebb imákat latin nyelven.
A Pápa különös hangsúlyt fektet továbbá a vasárnapi szentmisén való részvételre: az Úr napja, a munkaszüneti nap, ne legyen Isten nélküli nap.
XVI. Benedek pápa arra szólítja fel a híveket, hogy mélyen éljék meg az eucharisztikus misztériumot, amelynek tartalma az, hogy Isten szeret bennünket, mi pedig szeretjük testvéreinket. A keresztények feladata, hogy konkrét tanúságot tegyenek társadalmi és politikai téren Krisztus szeretetéről, hogy megtört kenyér legyenek a többiek számára, valamint kötelezzék el magukat egy igazságosabb és testvéribb világ építésében. Ítéljék el az éhezés botrányát, a menekültek drámáját, a gazdagok és szegények közötti növekvő szakadékot, amelyet a globalizáció bizonyos folyamatai idéznek elő. A Pápa a politikusokat is „eucharisztikus következetességre” szólítja fel, vagyis olyan törvényeket támogassanak, amelyek tiszteletben tartják az olyan alapvető értékeket, mint az emberi élet, fogantatásától kezdve a természetes halálig, az egy férfi és egy nő közötti házasságon alapuló család, a gyermekek nevelésének szabadsága, valamint a közjó előmozdítása minden formájában. Ezek az értékek nem képezhetik vita tárgyát.
A Pápa gondolatban azok felé a keresztények felé fordul, akik még szenvednek a vallásszabadság hiánya miatt, és akik számára hősies tanúságtétel pusztán az a tény, hogy templomba mennek.
Végül a Szentatya apostoli buzdítása végén bejelenti, hogy az illetékes vatikáni dikasztériumok Compendiumot tesznek közzé az Eucharisztiáról, hogy a hívek jól megértsék, megfelelően ünnepeljék és imádják az Oltáriszentséget.