HonlapVatikáni Rádió
Vatikáni Rádió  

Kategóriák


  Szeretetszolgálat
   és szolidaritás



  Egyház


  Kultúra és
   társadalom



  Vatikáni    dokumentumok

  Szinódus


  Ökumenizmus


  Család


  Fiatalok


  Igazságosság
   és béke



  Politika


  Vallás és párbeszéd


  Tudomány és etika


  Pápai kihallgatások    és Úrangyala
   imádság



  Apostoli utazások


cx_t06


 Honlap > Egyház > hírek


07/11/2009 15.32.02



Visszakapták a hívek az állam által elvett templomot Ukrajnában






Három évi pereskedés után nemrégiben visszakerült az egyház kezébe a Szent József templom az ukrajnai Dnyipropetrovszk városában. Az épületet még 1949-ben a kommunista államvezetés kobozta el, majd 1998-ban illegális úton egy vállalat magántulajdonába került, mely több átalakítást végzett rajta. A templomot Marian Buczek, Harkov-Zaporizihia püspöke szentelte fel újra és a helyi kapucinusok gondozására bízta.

Ebben az évben Dnyipropetrovszk egyébként több jeles évfordulót is ünnepel, többek között a katolikusok jelenlétének a 230., az első templom építésének a 130. és a kapucinosok visszatérésének 10. évfordulóját.


  « vissza a tartalomjegyzékhez

 




07/11/2009 15.32.56
Internetes lelkigyakorlat nőknek


07/11/2009 15.32.16
Az istenkáromlásra vonatkozó törvény a kisebbségeket sújtja – hangsúlyozza egy pakisztáni pap


07/11/2009 15.31.49
Az amerikai katolikus sajtóban két magyar vonatkozású hír jelent meg


07/11/2009 15.31.18
Az élet tiszteletben tartása magában foglalja a bevándorlók befogadását –konferencia a Vatikánban


06/11/2009 17.09.35
„Az egyház párbeszédben a művészet képviselőivel” – a pápa és a művészek novemberi találkozójáról



Kapcsolódó kategóriák


Előző oldal  Előző oldal
Honlap  Honlap
Írjon a szerkesztőségnek  Írjon a szerkesztőségnek
top
top
All the contents on this site are copyrighted ©. Webmaster / Credits / Legal Conditions
top
top